Több, mint aminosav: az immunfokozó glutamin

A glutamin maga, egy fontos aminosav, amely túlmutat az izomépítő aminosav definícióján, bár kétségkívül a legtöbben ezen funkciója miatt fogyasszuk. Ugyanis többek között egy immunrendszert építő fehérje kulcsfontosságú alapanyaga is, így ha fertőzés ellen harcolunk az egyik legfontosabb fegyverünk lehet. Emellett a bélrendszert támogató hatása mellett sem szabad elmennünk.

Mit érdemes figyelembe venned a glutaminnal kapcsolatban fertőzés időszakban?

Ugyan alapvetően szervezetünk képes termelni glutamint, de számos esetben extra bevitelre lehet szükség, annak érdekében, hogy biztosítsuk a megfelelő mennyiséget az immunrendszerünk, beleink és izmaink számára. Ilyen esetek lehetnek a testünket ért stresszhatások és sérülések is.

Jelen helyzetben, fertőzések ellen küszködve a bélrendszerünket számos minket támadó baktérium és vírus igyekszik meghódítani. Fontos segítségünkre lehetnek az ott már megtelepedett jótékony baktériumok. Ennek a védvonalnak a támogatására érdemes a bélflóránkat erősíteni glutaminfogyasztással.

Glutamin hatásai az edzésteljesítményünkre

Néhány kutatás szerint a glutamin kiegészítők fogyasztása csökkentheti az intenzív edzések okozta izomfájdalmakat és elősegítheti az azok utáni regenerációt. Illetve vizsgálva egy 2 óráig tartó futás során a kifáradás vérben található markereit, azt tapasztalták, hogy glutamin, illetve glutamin és szénhidrát együttes fogyasztásával csökkenthető a fáradtság.

 

A glutamin hozzájárul a mindennapi edzésteljesítményt

Természetes módja az izomnövekedést elősegítő növekedési hormon fokozásnak

Mire is való a növekedési hormon? Biztosan hallottál már róla, ha más nem az edződtől. Ugyanis fontos szerepet játszik a testösszetétel kialakulásában, sejthelyreállító folyamatokban és az alapanyagcserében. Ami miatt számunkra fontos, az az izomtömeg növekedésre és az edzésteljesítményre gyakorolt pozitív hatása. Alacsony mennyisége csökkenti az életminőséget és növeli a tárolt zsírmennyiséget, valamint a betegségek kockázatát.

Jó hír, hogy számos étrend-kiegészítő fogyasztása növeli a növekedési hormon szintjét. 2 g glutamin akár 78%-os növekedést okozhat átmenetileg. Hasonló hatással lehet még a kreatin, arginin, béta-alanin (kifejezetten sportolás előtt, vagy közben történő…) fogyasztása.

Emellett még van számos módja, hogy természetes módon növeld a HGH (az angol Human Growth Hormon kifejezésből) szintedet. Ilyenek: az intermittent fasting, vagyis időszakos böjt (teljes napi táplálkozás 8 - 10- vagy 12 órás időintervallumon belüli lefolytatása), a tartalékolt testzsír csökkentése, a bevitt cukor mennyiségének csökkentése, a magas intenzitású edzések folytatása, illetve a megfelelő mennyiségű (mindenkinek minimum 7 óra és nem kevesebb) és minőségű alvás.

A glutamin hozzájárul az edzés hatására történő izomtömeg növekedéséhez

Immunrendszer serkentő aminosav

Egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy szerepet játszik az immunrendszer működésében, ugyanis a fehér vérsejtek egyik típusának – a limfocitáknak az energiaforrása, emellett az immunrendszer egyik legfontosabb helyszínén, a bélben lévő sejteket, az enterocitákat is táplálja.

Komoly gondot jelent, hogy a sérülések, fertőzések és balesetek hatására csökken a vérben található mennyiség és az igény meghaladja az előállítható mennyiséget. Ennek következményeként az izmokban „raktározott” mennyiséget elérhetővé teszi számunkra szervezetünk, azok leépítésével.

Ilyen súlyos glutaminhiány kialakulásakor az immunrendszer működése komoly veszélybe kerülhet. Az Egyesült Államok orvosai ilyen esetben gyakran előírják betegeiknek a magas fehérje és glutamin fogyasztást, glutamin kiegészítők alkalmazását.

Glutamin szedésével a téli aktivitásokat sem kell lemondanunk, mert az immunrendszerünk megbirkózik a minket támadó kórokozókkal

A bélrendszer szerepe szervezetünk védekezőképességében. És mi köze van ehhez a glutaminnak?

A glutamin immunrendszerre gyakorolt hatását bizony a bélrendszerünkön keresztül fejti ki leginkább. Kevesen tudják, hogy beleink alkotják immunrendszerünk legnagyobb hányadát, ugyanis a védelmi feladatokat ellátó bélhámsejtjeink mellett még több milliárdnyi jótékony baktérium is támogat minket a fertőzések leküzdésében.

A glutamin tehát fontos energiaforrásként szolgál a bélsejtek és az immunsejtek számára is. Emellett segít megelőzni az áteresztő bél szindrómát, azzal hogy fenntartja a gátat szervezetünk és a beleink között. Ezzel is megelőzve, hogy a káros baktériumok és vírusok bejussanak a véráramba és egyéb helyre ahol komoly károsodást okozhatnak.

A glutamin segíthet irritábilis bél szindrómában szenvedőknek?

Gyakran tapasztalsz ok nélküli hasi diszkomfort érzetet, puffadást, hasmenést vagy éppen székrekedést? Az IBS egy funkcionális bélrendszeri probléma, mely gyakran jár együtt az itt felsorolt tünetekkel. Így neked is érdemes szakorvoshoz fordulni, ha fennállhat az IBS. Ugyan nem csökkenti a várható élettartamunkat, de az életminőségünket és az életünk végéig szükséges gyógyszerek árával a pénztárcánk tartalmát nagyban befolyásolja, így érdemes szembe fordulni vele küzdeni ellene.

A probiotikumok és az őket támogató rostok fogyasztása mellett ugyanis a magasabb glutamin bevitel is hatékonyan csökkentheti a tünetek súlyosságát. Tekintve, hogy a tudomány jelenlegi állása szerint az IBS a bél áteresztőképességének problémájának köszönhető, így abból, hogy azt javítja a glutamin fogyasztás következik, hogy hatékony segítségnek bizonyulhat, főleg az IBS hasmenés-predomináns altípusában.

Tudtad, hogy még a másnaposság esetén is hatékony segítségedre lehet?

Mégpedig a nagyon hasonló nevű glutátion nevű, 3 aminosavból álló antioxidánson keresztül, amely szervezetünkben keletkezik részben a glutaminból (mellette ciszteinből és glicinből). Tekintve, hogy hazánkban nem engedélyezett a glutátion, mint élelmiszerösszetevő, így más módon kell fokozni a szervezetünkben való keletkezését, annak érdekében, hogy kifejthesse méregtelenítő és „anti-aging” hatását. Ki ne szeretne letagadni pár évet a sok elfogyasztott és keletkezett antioxidáns miatt?

A szervezetünkben keletkező antioxidánsok mennyisége nagyban függ annak állapotától: korától, szokásainktól, az elfogyasztott tápanyagtól. Bizony bármelyik tényező sérül, csökkenhet mennyisége, amelynek következtében lassabban tudunk megszabadulni a bevitt (itt utalnék a bekezdés címére: az alkohol), vagy akaratlanul bejutott méreganyagtól.

Glutamin természetes forrásai

Leginkább az állati eredetű élelmiszerekben található meg, azok magas fehérjetartalma miatt, azonban van néhány növényi élelmiszer is, amelyben nagyobb arányban található meg az átlagosnál.

Glutaminfogyasztás megoldható vegetáriánus étkezéssel is, de legkönnyebb táplálékkiegészítő formájában fedezni

Tehát, ha glutamingazdagon szeretnél táplálkozni, annak legegyszerűbb módja a húsok (csirke, hal), tejtermékek, tojás fogyasztás. Emellett jelentős glutaminforrásnak minősül még: tofu, káposzta, paraj, lencse, borsó, bab.

Nem tudjuk pontosan a legtöbb élelmiszer glutamintartalmát, így érdemes odafigyelni összességében a megfelelő fehérjebevitelre és ha nem vagyunk meggyőződve, hogy elég glutamint fogyasztunk, bebiztosítani magunkat aminosav kiegészítővel.